2009. december 6., vasárnap

Erre érdemes odafigyelni

Járvány idején

Az alábbi tanácsokat egy kanadai orvos írta. Ha ezeket betartod, az segíthet az influenza elkerülésében. Annak is érdemes lehet őket alkalmaznia, aki beoltatta magát (valamelyik) influenzavírus elleni vakcinával, mivel egyrészt a védőoltás nem jelent száz százalékos védelmet az adott vírustörzs ellen sem, másrészt a módszer egyéb, hasonló módon terjedő kórokozók ellen is hatásos lehet. Természetesen, ha megbetegszel, fordulj az orvosodhoz - de azért ezen módszerekről se felejtkezz el.

Az influenzavírus az orrüregen és a száj-garatüregen keresztül képes fertőzni. Az majdnem lehetetlen, hogy egy nagy járvány esetén elkerüljük a H1N1 vírussal vagy bármelyik másik influenza-vírussal való találkozást, dacára minden elővigyázatosságunknak. Ám nem a vírussal való puszta találkozás, vagyis a megfertőződés okozza a nagyobb problémát, hanem az, ha a vírus képes el is szaporodni a szervezetünkben.

Néhány nagyon egyszerű dolog segíthet megelőzni a fertőződést (vagy legalább lecsökkenteni annak mértékét), illetve a mégiscsak elkapott vírus elszaporodását a szervezetben. Ezen hasznos fogásokat sajnos a hivatalos szervek sem hangsúlyozzák eléggé.

1. Gyakori kézmosás (ezt a tanácsot azért gyakorta hallani)

2. El a kezekkel a szádtól! Próbáld meg megállni, hogy nem nyúlsz az arcodhoz és főleg a szádhoz a kezeddel, csakis alapos kézmosás után. (Bizonyított, hogy sok, légúti betegséget okozó vírus nem közvetlen cseppfertőzéssel terjed emberről emberre, hanem úgy, hogy a vírussal fertőződött tárgyakat megfogod és utána a kezedről a vírust szépen lenyalod. A szájvédő maszk azért is hasznos, mert ezt is megakadályozza.)

3. Gargarizálj naponta kétszer meleg sós vízzel (vagy hidrogén-peroxidos vízzel, ha nem bízol a sóban.) A vírusnak ugyanis a fertőzést követően 2-3 napra van szüksége ahhoz, hogy a száj- és/vagy az orrüregben elszaporodjon és kialakítsa a tüneteket. Egy egyszerű gargarizálással nagyban csökkenthető a vírusok szaporodása, illetve mennyisége. Ne becsüld le ezt az egyszerű, olcsó és hatásos megelőző módszert.

4. Hasonlóan az előzőekhez, az orrüregeidet is tisztítsd ki legalább naponta egyszer meleg sós vízzel. Van, aki óvatosan vizet szippant fel az orrába és úgy öblíti ki azt, ami nagyon jó tisztító módszer, de erre nem mindenki képes. Arra viszont igen, hogy egy meleg sós vízbe mártott fültisztítópálcával naponta végigtörölje belülről az orrát. Nagyon jó módszer a vírusok számának lecsökkentésére.

5. Erősítsd az immunrendszeredet magas C-vitamin tartalmú zöldségek és gyümölcsök fogyasztásával! Ha a C-vitamin szükségletedet tablettákkal fedezed, figyelj arra, hogy azok cinket is tartalmazzanak, mivel a cink elősegíti a C-vitamin felszívódását.

6. Igyál olyan sok meleg folyadékot (tea, gyenge kávé, kakaó stb), amennyit csak lehet! A meleg folyadékok fogyasztása hasonló hatású, mint a gargarizálás, csak az ellenkező irányban. Lemossák a szaporodó vírusokat a torokból a gyomorba, ahol azok nem tudnak tovább szaporodni és ártalmatlanná válnak.

Oszd meg ezt a pár tanácsot az ismerőseiddel. Soha nem tudhatod, ki veszi figyelembe - és marad miatta életben.

1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.