Szodrai Eszter emlékei

Szodrai Eszter va-gyok. Születtem 1920. január 28-án, Ál-mosdon. Édesanyám neve Tóth Eszter. Édesapám Szodrai Károly. Anyai nagy-szüleim úttörők voltak. A nevük Tóth János és Deme Eszter. Őket még üldöz-ték a hitükért. Ahol összejöttek istentisz-teletre, betörték az ablakot, féltéglával hajigálták meg őket. Hitehagyottaknak csúfolták és minden rosszat kiabáltak rá-juk. Még három leánytestvérem volt. Mindnyájan az Úr gyermekei let-tünk. Édesanyám nagyon szigorúan nevelt bennünket. Ha az istentiszte-let alatt a mellettem ülő kislány valamit súgott, édesanyám ezt mondta: „Nem lehet fontosabb semmi az Isten Igéjénél. Ha nem figyelünk oda, nem értjük meg az Ige üzenetét.”Tizenhárom éves koromban bemerítkez-tem. Id. Szűcs János testvér volt a körzet prédikátora. Akkor tizennyolcan merítkeztük be, nagyobb részt fiatalok. Az én Igém ez volt: „Légy hű mindhalálig és neked adom az élet koronáját!” Volt vasárnapi iskolánk. Pár éven át én is tanítottam az aranymondatos csoportot. Egy kedves test-vér huszonöt évig működött mint vasárnapi iskolai tanító. Ő tanított ben-nünket imádkozni. Kilenc-tízéves gyermekeknek már a saját szavaival kellett imádkozni. Egyik alkalommal kevesen imádkoztunk és ő megkér-dezte, hogy miért nem imádkoztunk. Azt mondták, hogy a nagyobbak már mindent elmondtak, nekik nem maradt mit mondani. Ő bölcsen megválaszolta. Azt mondta, hogy mi az Úr Jézus virágos kertje vagyunk és ebben a virágos kertben sok színes virág van. Az Úr Jézus mindegyiket nagyon szereti, és imánk jó illata füstként jut elébe. Volt leánykörünk és a negyvenes években én vezettem a leánykört. Abban az időben sok volt a fiatal, akik az ének- és vonószenekarban működtek. Vasárnap háromszor mentünk imaházba: délelőtt kilenc órakor imaórára, tíz órakor isten-tiszteletre, délután két órakor vasárnapi iskolába. Délután három órakor énekóra volt, este kilenc órakor istentisztelet, ifjúsági óra. A fiúk kezdés előtt az imaház udvarán hegedültek, a lányok énekeltek. Akkor még a nők nem tehettek bizonyságot. Mi verset mondtunk. Boldogok voltunk, hogy szolgálhattunk. 1949-ben esküdtünk meg a férjemmel. Pannonhalmi bácsi végezte a szertartást. A házasságunkból négy gyermek született, egy leány és három fiú. Hála a jó Istennek, mind élnek. Gyermekeink kö-vetik hitünket A férjem 1976-ban meghalt. Azóta a gyermekeimmel la-kom együtt. Soha nem bántam meg, hogy az Úr Jézust választottam. Sok nyomorúság, betegség, megpróbáltatás kísérte az életemet. De mindig éreztem a jó Isten irgalmát, szeretetét, gondviselését. Mindig szerettem az Úr házát, Isten népét és gyermekeit. Boldog vagyok, ha ott lehetek az ő népe között és én is dicsőíthetem az ő drága, szent nevét. Vetési Jánosné